2016. december 19., hétfő

Kerstin Gier: Időtlen szerelem 1. – Rubinvörös


Kerstin Gier: Időtlen szerelem 1. – Rubinvörös

Fülszöveg:

Olykor tényleg nagy terhet jelent egy rejtélyekkel teli családban élni. A 16 éves Gwendolyn legalábbis meg van győződve erről. Amíg egy napon egyszerre - mint derült égből a villámcsapás - a 19. és 20. század fordulóján nem találja magát, és világossá nem válik számára, hogy ő maga a legnagyobb rejtély a családban. Amit viszont még csak nem is sejt: az időutazások alatt kerülendő a szerelem. Mert ettől aztán tényleg a feje tetejére áll minden!

Borító:

Nem hiszem, hogy meglepő lesz, ha azt mondom, ez most nem tetszik. Mindig próbálok keresni valami pozitívat a borítókon, de itt most annyi minden van összezsúfolva, hogy nem találok igazából, olyat ami tetszik. A színe nagyon nem jön be, az anyaga sem és a képek sem. De ennek ellenére felhívja magára a figyelmet a színeivel és legalább összhangban vannak a borítók, amire azért a Könyvmolyképző amúgy is figyelni szokott. 

Könyv:

Ez a rész tökéletes bevezetése lett a trilógiának. Előteremti a kívánt légkört és az alaphangulatot. Megismerhetjük a szereplőket és az egymás közti viszonyukat is. Nem igazán izgalmas, inkább egy könnyed sztori, amivel az egész időutazós alapot megkapjuk. 

Ugyebár a könyvek már kaptak filmeket is, amiket sikerült korábban megnéznem, mint a könyveket megvennem. Lehet nekem ezért nem is okozott akkora meglepetést a könyv. Viszont így is teljesen élvezhető és szerethető volt. Amennyire emlékszem a film is szinte teljesen könyv hű, még a szereplők is hellyel közzel hasonlítanak. Azt is ajánlom mindenkinek, szerintem megéri megnézni, persze inkább a könyv után, hogy ne járjatok úgy, mint én.

Nem is tudom hol kezdjem, de talán Gwennél és akkor mindenhova el tudunk jutni. Egy szokványos hősnő, aki visszahúzódó, az árnyékban nőtt fel egy meglehetősen furcsa és elég érzéketlen családban, így hát nem is furcsa, hogy ilyen kis különc lett. De ha ezektől nem lenne elég kívülálló, az sem segíti a helyzetét, hogy egy különleges képességgel van megáldva és így látja a szellemeket. Ami engem meglepett, még így az időutazás mellé, de a leginkább meglepő az volt, hogy ő ezt nem is igazán titkolta, elég gyakran szóba is állt a szellemekkel, nem zavarta, hogy ezért bolondnak nézik az emberek és a szellemek is néha. 
Gwen az anyjával és a kistestvéreivel él a ház emeleti részében, de nem igazán szerepeltek sokat ebben a részben. Jelen vannak néha, mint egy család, de nem tűnik szorosnak a viszonyuk. Nem egy tipikus családi idill, az amit kapunk. 
Viszont, amit igazán szerettem ebben a könyvben, az Gwen barátnője, Leslie. Minden könyvben megszokott már egy legjobb barátnő, de ezt a karaktert nagyon ritkán használják jól. Mindig elkopik már a történet negyedénél és semmi szerepe nincs. Itt éppen ellenkezőleg, végre egy jó barátnő karakter, akit az írónő használ is, nem csak úgy lóg a levegőben. Szerepel is, de nem nyomja el a főhőst, inkább segíti az előrehaladásban, vicces, szórakoztató és érdekes. Mint egy jó barátnő az életben is. Nagyon összhangban mozognak, jó a kapcsolatuk és remélem ez meg is marad, mert ha nem, akkor nagy gondok lesznek köztem és a könyv között. 
Gideon megosztó karakter nálam még. Érzek egy kis szimpátiát többnyire, de attól, hogy kedveljem még messze vagyunk. A hangulatváltásai és az érzelmi ingadozása kicsit érthetetlen, nyilván van valami oka, de ezt ugye nem tudtuk meg. 

A történet maga jó, nem veti szét az izgalom és a dráma, de az, aki nem nézte meg előre galád módon a filmet, annak egy nagyon jó kis rejtély is adott a könyvben, ami tényleg izgalmas. A fő gonosz itt még nem egyértelmű, mindenki mást tart annak, de mondjuk lehet sejteni, hogy ki is lesz az.  
Nekem nagyon bejött az egész, és ha tartja ezt a szintet a folytatás is, akkor jól kijövünk majd a könyvvel, de ha elveszik Leslie karaktere a továbbiakban, akkor morcos leszek. 

2016. november 14., hétfő

Brigid Kemmerer: Storm – Vihar (Elementálok 1.)


Brigid Kemmerer: Storm – Vihar (Elementálok 1.)


Fülszöveg:

Becca Chandler egyszer csak abban a helyzetben találja magát, hogy bármelyik fiút megszerezheti – bármelyiket, amelyiket nem akarja. Köszönhetően volt barátja hazug pletykáinak.
Egy este kimenti Chris Merricket az iskola parkolójában zajló verekedésből. Chris más. Egészen más: uralja a vizet –a testvérei pedig a tüzet, a levegőt és a földet. Erősek. Veszélyesek. Halál fiai.
És most, hogy ismeri az igazságot, Becca is.
Nehéz titkot tartani, ha az életed van veszélyben. Amikor megjelenik az iskolában Hunter, a titokzatos új fiú, és kiderül, hogy kivételes tehetsége van a rossz helyen a rossz időben lenni, Becca eleinte azt hiszi, bízhat benne. Ám Hunter hamarosan összecsap Chrisszel, és Becca már nem is tudja, ki rejtegeti a legveszélyesebb titkot.

Borító:

A borító nekem egy kicsit túl egyszerű, de az eddigi részek közül mondjuk még ez a legjobb. A színe megnyugtató és passzol a víz elemhez, így eddig még okés a dolog. De a szereplők NEM okésak. 
Az ikrek nem ikrek, de még csak véletlen sem lehetne őket összetéveszteni, esetleg sötétben csukott szemmel. Aki szerintem Chris lenne, hát végül is legalább egy helyes pasi, de én nem így képzeltem el. Michael legalább úgy van megjelenítve, mint leírva egy kissé különc karakter. De akkor sem tetszik.
Egyedül ami kifejezetten jól mutat az a sarokban az a kis mini villámlás, de nem erőltették túl.
Nem véletlen tekertem én át eddig ezt a könyvet, pedig mekkora kár lett volna kihagyni.
De mivel a mondás is tartja a külső megfog... ez most nem fog meg annyira.

Könyv:

Hát ez nehéz bejegyzés volt, háromszor gépeltem be, mert mindig elveszett. Ez a hátránya a telefonos alkalmazás használatának. Nézzétek el, ha kicsit össze- vissza lesz, mert elég idegesítő volt, hogy amit egyszer, kétszer vagy már háromszor is kigondoltam és beírtam az mindig csak elveszett. De ahogy mondtam is, mivel letöltöttem a Bloggert a telefonomra, így több könyvről tudok majd írni remélhetőleg.
Szóval a történet:

Nagyon meglepett és nagyon szerettem. Nem gondoltam volna, hogy ennyire leköti majd a figyelmem és ennyire olvasmányos lesz. Egyszerűen olvastatta magát. Mostanában nem találtam olyat, ami miatt éjszaka is fennmaradtam volna, de ez a könyv ébren tartott.
Kicsit kiszámítható volt, de azért fordulatos és nem lehetett mindent előre tudni. De sejtéseim azért voltak, amik be is igazolódtak.
Becca egy olyan hősnő, aki végre nem egy ártatlan, szürke kisegér az iskola folyosójáról, hanem egy rossz hírbe hozott és a pletykák keresztüzében álló lány. Furcsán hangozhat hogy "végre", de tényleg így gondolom. Mindig csak a tökéletes és unalmas életből kilépő csajokkal ismerkedhetünk meg a könyvekben. Akik egy 180 fokos fordulattal teljesen megváltoznak és rájuk talál a szerelem is. Viszont ez az előélet hátrány is, mert a sok pletyka és piszkálódás miatt, néha túlgondolja a dolgokat és ez nem tetszett kimondottan benne, de hát ezzel jár ha az ember bizalmát lerombolják. Néha azért seggbe tudtam volna rúgni.
Becca hirtelen belecsöppen egy teljesen más világba ahol az emberek uralják az elemeket, több kevesebb sikerrel és ez a világ tele van veszéllyel. De azért a végén csak kiderül, hogy nem is biztos, hogy a természetfeletti jelenti rá a legnagyobb veszélyt.
A fordulatok nagyon jók, és elég sok is van belőlük, viszont valamennyire azért kiszámíthatóak.
Chris egy elég visszafogott jellem és ez azért idegesítő tud lenni. Tutyi- mutyi és kicsit gyerekes a viselkedése, ellenben Hunterrel, aki a szerelmi háromszögük harmadik csúcsa.
Hunter és Becca között jobban izzik a kémia, de erőltetett is a viszonyuk. Az őszinteség és bensőség is hiányzik a kapcsolatukból, pedig a felszínen jónak tűnik közöttük minden és Becca nem is igazán tudja mit is akar. De hát ez egy szerelmi háromszög lényege, hogy döntésképtelen az egyik fél. Mielőtt elfelejtem Hunter egyik plusz pontját a csajoknál, meg is említem. Ez pedig nem más mint Casper a kiképzett rendőrkutya. Aki annyira okos és lenyűgöző és imádni való. Nagyon tudom értékelni, ha egy történetben szerepet kap valami állat és nem csak megemlítés szinten van jelen.
Mindezek ellenére én valamiért Chris felé hajlok, a kiszámíthatatlansága miatt talán.
A Merrick család már maga elég beszámíthatatlan, egy rakás veszélyes kölyök, akik korlátlan erővel rendelkeznek és akik tudnak róluk félnek is tőlük.
Az egész Merrick család nagyon izgalmas alapanyagot ad a folytatásokhoz is. Nekem egy kicsit sokat szerepeltek, főleg Gabriel, de ennek csak az lehet az oka, hogy a következő könyvben ő van a középpontban, így meg kellett ismerni. Ennek az ismeretségnek nagyon örülök, mert eléggé megkedveltem, jobban, mint Christ és sokat várok el majd a könyvétől.
Becca legjobb barátnőjéről nem igazán szeretnék sokat mesélni, nekem teljesen olyan volt, mint Vee, a Csitt Csitt sorozatból. A főszereplő ellentéte és nekem annyira nem is szimpatikus.

A könyv annyira megtetszett, hogy amint kiolvastam már meg is rendeltem a következő kettő részt és már a polcon várnak, hogy sorra kerüljenek, így biztosan nem olyan sokára ők is megtalálhatóak lesznek itt. :D 

2016. november 4., péntek

Jay Crownover: Nash -Marked Men 4

Képtalálat a következőre: „marked man 4”

Jay Crownover:  Nash

Fülszöveg:

A múltjuk határozza majd meg a jövőjüket?
Saint Ford keményen dolgozott, hogy elérje gyerekkori álmát és nővér lehessen. Mivel teljesen a munkájára és a betegeire koncentrál, nincs hely az életében a szerelemnek. Nincs szüksége rá, hogy egy pasi belibbenjen a nyugodt, rendezett életébe - főleg ha az a bizonyos pasi felejthetetlenül szexi és korábban már összetörte a szívét a gimiben. A sötét Nash Donovan talán nem emlékszik rá vagy a fájdalomra, amit okozott neki. De feje tetejére állította a világát, és most megint megpróbálja ugyanezt.
Saintnek fogalma sincs róla, hogy Nash már nem csak egy egyszerű csábító, mint aki régen volt. Az, hogy rájött egy családi titokra, mindent megváltoztatott, és most próbál rájönni, milyen jövő elé néz. Nem terelheti el a figyelmét egy csinos kis ápolónő, akibe úgy tűnik, mindenhol beleszalad. Mégis, nem tagadhatja, hogy megvan köztük a vonzalom, ahogyan azt sem, hogy mennyire küzd ellene a lány. De a vicces, kedves és elképesztően gyönyörű Saint túl jó ahhoz, hogy egyszerűen csak elengedje, főleg mivel ő az egyetlen, akinek értelme is van az életében.
Amikor Nash rájön az igazságra a múltjával kapcsolatban, rájön, hogy lehet, hogy már el is veszítette Saint szívét, mielőtt igazán esélye lett volna küzdeni érte. Most Saintnak kell dönteni: Nash megéri-e a kockázatot, hogy megint kockáztassa a szívét?

Borító:

Még mindig nem szeretem, ha arc is látható egy borítón, de ilyen esetekben, amikor az az arc ennyire tökéletes és még a történet leírásához is passzol, elnézem ezt is. Azok a szemek.... hát nem nagyon lehet mit mondani, ha nézem a borítót, a szavak nem igazán jutnak eszembe. Viszont örültem volna egy olyan képnek inkább, amin nincs kapucni a fején és látszik egy kicsi legalább a fején lévő tetoválásból is. Ennek ellenére én ezzel is meg vagyok elégedve. 

Könyv:

Sokat agyaltam azon, hogy írjak- e erről a könyvről, mert nem az a tipikus, amit általában olvasok és a tartalma miatt nem is tudom teljesen kívülállóként szemlélni több okból is, ezért nekem ez egy személyesebb könyv, mint a többi. Jobban át tudtam érezni ezeket a helyzeteket, mint például egy vérfarkastámadást. Mondjuk ez a könyv jellegéből is adódik, mert minden természetfelettit nélkülöz (kivéve a természetfeletti jó pasikat).
De pont azért jutottam arra, hogy mégis megírom, mert legalább kicsit szélesítem a kört a blogon. Kell néha egy kicsit más is.

Nash sokban különbözik az eddigi srácoktól. Sokkal kedvesebb és őszintébb és nagyon nagyon dögös. Na jó ebben nem különbözik, a többiektől, mind szuper szexi pasi.
Nash története abban a korban játszódik, amikor a fiúk nagy része már meg van szelídítve, így a többiek is csak a nagy Ő-re várnak.
Nashről is ez a vágyakozás érződik valahol nagyon mélyen, mert mellé az élete teljesen a feje tetejére állt.
A nagybátyáról kiderül, hogy igazából nem is csak az, akinek eddig hitte, hanem az apja és ha ez a hír még nem lenne elég, súlyos beteg is és kórházba kerül. Ezek külön külön is sokkolóan hatnak az ember életére, de együtt teljes KO-t okozhatnak. Nasht is eléggé szétcsapja ez a hír és magába is zuhan tőle, de szerencsére megjelenik a fény is az alagút végén Saint személyében, aki ápolónő, így van némi belátása Phil, Nash apjának állapotába is.
Elég nehéz olvasmány ez a könyv, mert a szexjelenetek mellett elég nagy szerepet kap a betegség és a megküzdés is. Sok érzelem van a könyvben, így az olvasóban is, van hogy mérhetetlen harag vagy szomorúság, de persze vannak jó pillanatok is, amikor vadabb érzelmeket élhetünk át.
Saint és Nash viszonylag gyorsan egymásra hangolódik, de Saint elég magának való lány. Kicsit elvontnak mondható és talán még a fura lenne rá a legjobb jelző. Már ahhoz is kell egy kis másság, hogy valaki ápoló legyen, mert valljuk be őszintén a legtöbb ember nem szívesen csinálná, azt amit ő. Zárkózott és nincs túl sok önbizalma, de Nash sikeresen áttöri a falakat. 
Az ember azt gondolná, hogy már semmi újat nem tudnak hozni a sorozat könyvei, de ez nem igaz. Nagyon hasonló a történetvezetés, de minden könyv teljesen más. Itt is megvannak a hullámhegyek és völgyek, de ezeket gyorsan rendezik és annak ellenére, hogy ők maguk sem igazán tudják, hogy mit akarnak, belül még is érezhetik, mert mindig gyorsan visszatalálnak a másikhoz.
Az eddigi szereplők is egész sokat megjelennek, bár már nem olyan vadak mint voltak, azért még mindig nem átlagosak és ez egy nagyon nagy pozitívum.
Phil betegségéről Nash későn szerez tudomást, így gyorsan kell feldolgoznia a tényeket is, ami azért okoz nehézségeket. Mivel már nincs sok idejük együtt, ezért mindent, felpörgetett sebességgel kell végezniük. Phil, Rulera és Nashre hagyja a tetováló szalont és ha ez még nem lenne nekik elég nagy falat, akkor kapnak a nyakukba még egy szalont, amit teljesen nekik kell létrehozniuk, Phil kis iránymutatásaival. Ez a helyzet maga nehéz lenne, munka mellett, nem hogy még ismerkedésre is maradjon az embernek ideje. Nash ezt is megoldotta és én csak csodálni tudom ezért. 
Saint ápolónő, aki imádja a munkáját (ezt meg tudom érteni), de hajlamos túlzásokba esni. Ő is rengeteget dolgozik és haza is viszi néha a munkáját fejben.
Saint családi élete sem mondható messziről sem tökéletesnek, és ő is küzd ezzel. Mondjuk határozottan nincs olyan rossz helyzetben, mint Nash.
A mellékszereplők közül egyet szeretnék kiemelni, Royalt, Nash új szomszédját, aki csinos és vicces is. Nagyon csíptem a humorát és, hogy ennyire közvetlen, mondjuk ez már majdnem a túl közvetlen és a tapadós közé esik. Biztos, hogy nem véletlen érkezett meg ő sem. Annyira remélem, hogy ő lesz Asa szerelme. Mókás páros lenne a rendőrnéni és a bűnöző srác. 

Mindentől eltekintve ezek a srácok és lányok egy olyan összetartó családot alkotnak, amiről mindenki álmodozik és a legnehezebb helyzetekben is támogatják egymást.

MINDENKINEK ajánlom ezt a sorozatot és ezt a könyvet is. Emlékezetes marad annyi biztos.

2016. október 1., szombat

On Sai: Apa, randizhatok egy lovaggal?

Képtalálat a következőre: „On Sai: Apa, randizhatok egy lovaggal?”

On Sai: Apa, randizhatok egy lovaggal?

Fülszöveg:

Mia Anne tizenhat éves, és nem túl lelkesen Pestre költözik apja munkája miatt.
Egyik éjjel azonban különös fantasy világgal álmodik, ahol ő egy mágus, és onnan kezdve álmában egy helyes, pimasz lovagot bosszant.
Bele lehet zúgni valaki állába?
Kósza csavargó kölyökből lett lovag, semmi kedve egy lányba beleszeretni, és feladni a nehezen kiküzdött életét. Ám nyugtalanítja a szemtelen varázslólány, túl sokszor kalandoznak felé a gondolatai.
Legszívesebben sose látná őt viszont, de a lány hatalmas veszélyben van,
két világ akarja holtan látni.
Mitől férfi a férfi, és lovag a lovag?
Amon, az apa, világhírű agykutató zseni, ám nincsenek érzelmei, és a gyereknevelést is könyvekből oldja meg. Budapestre rendelik, Közép-Európa legnagyobb titkos laborjába, a négyes metró alá, ahol a katonaság kétségbeesetten próbálja megakadályozni a két világ között lévő mágikus Fal átszakítását.
De ki lehet az ellenség? Mi erősebb, a mágia vagy a tudomány?


Borító:

Egy elég visszafogott és egyszerű borítót kapott a könyv, de nagyon jó a minta és a könyvben is megjelenik, így extrán jó. A könyvben a varázslók köpenyére van hímezve, így mindenki felismeri, hogy ki varázserővel bíró és ki nem az.  Nagyon tetszik a virágok színe, imádom a kéket és a formájuk is nagyon különleges. Kicsit olyan egzotikus hatásuk van.


Könyv:

Nagyon féltem az elején, hogy ez a könyv sem fog tetszeni kimondottan, de ahogy egyre többet olvastam beleszerettem. Képes volt meghatni, megnevettetni és magával ragadni.
Nagyon meglepett, hogy mennyi szexuális utalás volt a könyvben, ahhoz képest, hogy a Vörös pöttyös könyvekben nem ez a megszokott, persze nem kimondott szexuális tartalom, csak ilyen kis finom jelzések, amik nagyon érdekesen hatottak, de teljesen megállták a helyüket. Kósza és Mia Anne között izzott a levegő egyfolytában, ha nem éppen a lábfétis miatt akkor a civakodás miatt, ami nagyon szórakoztató volt.

Ahhoz tudnám hasonlítani, mintha a múltban játszódna, na meg a jelenben csak az eredetileg ott élő szereplők felcserélődnének és ezt a kis komikus szerepcserét követhetjük nyomon. Megleshetjük milyen is az, amikor egy 21.századi tini lány belecseppen a lovagkorba és teljes felháborodást okoz, az amúgy számunkra természetes viselkedésével. Nagyon szórakoztatóak tudnak ezek lenni, főleg mikor csak a bokáján akadnak ki. Az ottani normáknak persze nem felel meg Mia viselkedése, sőt még a ruházata sem általában, így mindenhol csak haragos tekinteteket és felháborodást hagy maga után.
Persze nem a múltban játszódik, hanem egy párhuzamos világban, ahol mindent beleng a mágia.
De ebbe nem megyek inkább bele, mindenki megízlelheti azt a világot, ha elolvassa a könyvet.

A szereplők tekintetében nagyon változatos felhozatalt kapunk, ez lehet azért van mert a lovagoktól a varázslókon át a tudósokig minden akad és így nem csak egyszerű embereket szerepeltet.
A lovagok közt is van, aki teljesen követ minden parancsot és hű minden elvhez és akad olyan is, akinek kétségei akadnak a parancskövetéssel. Ilyen lovag Kósza is, aki nagyon szerethető és még én is szerelmes lettem egy lovagba. Kósza küzd azzal, hogy elfogadják és jó lovag legyen, de Mia Anne miatt kénytelen ezekkel szembe menni.

Mia Anne egy elég nehéz gyermekkorral megáldott szereplő, aki máig magán viseli a múltbeli sérelmeket, és ha ez nem lenne elég még az iskolában is akadnak ellenségei, ami szerencsére nem olyan kifejezett szál a történetben, de elég erőteljesen jelen van az iskolai jeleneteknél. Az iskolai konfliktusok persze eltörpülnek amellett, hogy mindenki őt akarja megölni.

A főgonosz kiléte nem kifejezetten eltitkolt, elég egyszerű rájönni, ki is lehet az és ez annyira nem tetszett, jobban szeretek inkább megdöbbenni.

Az apját, Amont nem tudom hova rakni. Egyszer hideg, egyszer meleg és ilyen érzéketlen embert én még nem láttam, főleg mert nem mindig érzéketlen, ezt nem igazán értem mi váltja ki belőle. Persze nyilván ez egy betegség, de ha már ez a betegség jelen van, és mindig logikus döntéseket hoz, akkor tényleg mindig logikus döntéseket kellene hoznia, de ez nem minden esetben volt így, de legalább nem egy teljesen tökéletes szerető családot kaptunk, hanem egy kicsit nagyobb kihívást.  Hát ezt a jellemzést eléggé összekuszáltam, de ilyen érzelmeket vált ki belőlem, így ti is átérezhetitek ezt velem. :)

És végül még egy szereplő, akit imádok : Bo a ló, hatalmas arc. Egyetlen szava nincs, de a viselkedése hihetetlen, kötekedik, viccelődik és szívat mindenkit. Annyira meseszerű Kósza és Bo kapcsolata. Feltétel nélkül szeretik egymást és ez olyan kis örömlöket, ami fantasztikus és minden ember életébe kellene egy ilyen kapcsolat.

Az ellenségekkel, a dólényekkel is van némi problémám, ami nem más, mint az, hogy egyáltalán nem rémisztőek, mert ha belegondolok, hogy ezek fák, illetve a terméseik, világtól függően és varázserő felhasználástól, akkor nem kap el az az érzés, hogy úristen, ne most jönnek! Nem igazán tudom komolyan venni a veszélyt, amit jelentenek, ugyanakkor ötletes, hogy természeti elemeket használ, és már más művekben is bejött, hogy a fák harcoltak, szóval ízlések és pofonok gondolom.

!! Spoiler !!

A vége nekem nem tetszik kimondottan, főleg hogy milyen egyszerűen és gyorsan lerendezik a főgonoszt.

!! Spoiler vége !!

A vége függővég és a nagy Happy end lehetett volna a következő kötetben. Így nekem túl befejezett és a nagy dolgokra már nem kell várni. Persze van olyan, ami miatt érdemes lesz a folytatást olvasni, de nem várom tűkön ülve.

Összességében imádom igazából és eléggé magával ragadó.


2016. augusztus 24., szerda

NYEREMÉNYJÁTÉK!

Sziasztok!

Végre összeszedtem magam és a régóta rátok váró nyereményeket is.
Sokáig gondolkoztam milyen stílusú nyereményjátékot is szeretnék veletek játszani, de nagy nehezen döntésre jutottam, így egy idézetes, mit gondolsz a blogról fajta nyereményjátékot próbálok most összerakni nektek.

Nagy vonalakban az a feladatotok, hogy az e-mail címemre elkülditek nekem a válaszaitokat, a következő kérdésre.
 Mit szeretsz, vagy éppen mit nem szeretsz a blogban? Min változtassak, hogy több időt tölts el itt ?


Ez viszont nem a teljes játék, kerestem pár idézetet is, ami nekem nagyon tetszik, és nektek csak annyi a feladatotok, hogy megírjátok a szerzőt és a könyv címét.

1.  Ha egyvalamit megtanult ebből az egészből, az az volt, hogy milyen könnyű elveszíteni valamit, amiről azt hitte, hogy örökké az övé lesz.

2.  Úgy tartottam, hogy a legjobb barátoknak ne legyenek titkaik egymás előtt. De a való életben voltak titkok... és voltak nehezen megemészthető igazságok.

3.  Nem mehetsz vissza a múltba, ahhoz, ahogy a dolgok voltak. Amilyennek gondoltad őket. Minden, amid igazán van... az a most.

4.  Az elfojtott érzéseknek mindig oltári nagy kiakadás a vége, úgy árasztanak el mindent, mint a gátat átszakító víz. 

5.  Az emlékek úgyis ott bujkálnak valahol a felszín alatt, akár valóságosak, akár nem, és olyankor bukkannak elő, amikor kedvük tartja.


Több nyertest is sorsolok, így azt is írjátok meg, hogy mit szeretnétek nyerni, hogy könnyebb legyen az eredményhirdetés. Remélem nem mind ugyan azt szeretnétek majd, mert akkor igen nehéz dolgom lesz. :)

A nyeremények pedig a következők:

Beszámozom őket, így könnyebb lesz felismernem mit választottatok. :)

1.


 2.


3.


4.


Itt pedig láthatjátok mind a hármat a kis csomagolásukban. Ha belerakjátok egy könyvbe, akkor is csak ez a kis cuki pillangó látszik majd ki. 
(külön kerülnek kisorsolásra)


A következő 4 darab becsomagolva egyben. (De külön kerülnek kisorsolásra.)


 5.


 6.


7.


8.


 9.


A nyereményjáték feltételei összegezve:

1.  Írd meg a véleményed a blogról, mit változtassak vagy mit ne.
2. Írd meg kitől származik az idézet és melyik könyvben szerepel, ha egy sorozatból származik, akkor annak a könyvnek a címe kell, amiben elhangzik. 
3. Válassz egy könyvjelzőt és írd meg a számát. 
4. Az e-mail cím, amire várom a leveleket: jose.olvas95@gmail.com
5. A játék határideje pedig 2016. szeptember 5. 20 óra

Mindenkinek jó játékot kívánok!

2016. augusztus 8., hétfő

Kim Harrington: Perception – A hatodik érzék (Clarity 2.)

Kim Harrington: Perception – A hatodik érzék (Clarity 2.)

Kim Harrington: Perception – A hatodik érzék (Clarity 2.)

Fülszöveg:

Mindenki hallott már Clarity „Clare” Fernről. A suliban is jól ismerik, ő a tisztánlátó lány, akinek elég csak megérintenie egy tárgyat, és rögtön emlékképek törnek rá a múltból.Csakhogy Clare egyáltalán nem akarja celebként ünnepeltetni magát. Jobban szeret a háttérbe húzódva csendesen szemlélődni. Különleges képességét nem váltja aprópénzre.
Valaki azonban Clare nyomába szegődik, csábító üzenetekkel és ajándékokkal halmozza el, ahol csak felbukkan a lány. Ki lehet a titkos csodáló? Vajon a vonzó Gabriel, aki miatt Clare szíve mindig hevesebben ver? Vagy talán a lány korábbi barátja, Justin, aki bármit megtenne, hogy újból összejöjjenek?
Egy biztos. Clare-nek mielőbb meg kell oldania a rejtélyt. Az üzenetek egyre baljósabbá válnak, ráadásul egy helybéli lánynak hirtelen nyoma vész. Clare nekilát az igazság felderítésének – mielőtt túl késő lenne.

Borító:

Annyira tökéletes, letisztult, egyszerű és lélegzetelállító. Még az sem zavar, hogy egy arc van a borítón, mert tökéletesen illik. Ráadásul annyira passzol a történethez is, leginkább az egyik jelenethez. Nagyon el lett találva. Sokkal szebb, mint az első rész borítója.

Könyv:

 Egy nagyon könnyed történet, amivel kezdtem a nyarat. Igen egy picit meg vagyok csúszva a bloggal, de hát nálam ez néha elő-elő fordul, de igyekszem összeszedni magam.
A sztori is nagyon laza, annak ellenére, hogy nyomozgatós ez a kötet is, mint az előző és néhol nagyon nyomasztó. Teljesen átérzed, amit Clare érez, legyen az rettegés vagy öröm. Nagyon jól meg vannak írva ezek a részek. Teljesen olyan volt, mintha engem is figyelt volna valaki.
Megtudhatjuk milyen az, ha fordul a kocka és bekerül egy olyan lány a népszerűek táborába, aki eddig a tápláléklánc alján volt. Van itt minden, furcsa barátságok, féltékenység, összetartás. De szerencsére a hirtelen jött népszerűség nem sodorja nagyon magával Claret és nem száll el teljesen, így ismerkedik össze Malloryval, aki nagyon szimpatikus és egy igazi egyéniség.
Clare családját is imádtam, igazi összetartó család és nem csak egy idilli képet kaptunk, hanem egy valós leírást, ami a valódi életben is simán előfordul.
A szerelmi háromszög még mindig tart és még intenzívebb lett. De nem értem Clare miért ilyen döntésképtelen, néha belenyúltam volna a könyvbe és csak megráztam volna, hogy válasszon már, nem igaz, hogy nem látja azt, amit mindenki, hogy melyik fiú is illik hozzá. A két fiú teljesen más elég könnyű dolga lett volna, ha kicsit összeszedi magát, de a végén sikerül neki dönteni és elégedett lettem a döntésével. Bár eléggé elhúzta, én a fiúk helyében nem szenvedtem volna ennyit érte.
A háttérszereplők is szerepeltetve vannak, megismerjük őket is kicsit jobban és ők is haladnak a sztorival. Változnak jó vagy éppen rossz irányba.
Teljesen jó könyv számomra egy hibája azért van. Mégpedig az, hogy már a könyv felétől teljesen nyilvánvaló volt, hogy ki is áll a dolgok hátterében, így semmi meglepetés nem volt. Ezen egy kicsit dolgozhattak volna, hogy ne legyen ennyire nyilvánvaló.
Ennek ellenére nagyon gyorsan a végére értem és nagyon élveztem, mindenkinek ajánlom, aki valami könnyed olvasmányra vágyik.

2016. június 17., péntek

Állati Book Tag

Sziasztok!

Gondolkoztam, hogy van egy kis szabadidőm, de még nem akarom befejezni, amit éppen olvasok, így húzom még egy kicsit és addig valami mást hozok nektek. Így nekiállta keresgélni és a moly.hu oldalán találtam egy blogerinát, aki megcsinálta már, és nekem nagyon megtetszett, mert olyan kis aranyos tag. Ti is megnézhetitek, amire ráleltem IDE kattintva.

Na nézzük:

1. Lajhár - egy olvasás, amit direkt lassítottál, nyújtottál volna, mint a rétestésztát…

Mint már fentebb említettem, most is épp így állunk egy könyvvel. Nem tudom miért, mert nem a legfantasztikusabb könyv, amit életemben olvastam, de nehéz tőle megválni. Remek alaptörténet és izgalmas cselekmény. Ez a könyv pedig nem más, mint Kelley Armstrong: A leszámolás - Sötét erő trilógia 3.


2. Gepárd - jött, tarolt, mindent vitt, és csak néztél utána tátogva, levegőt kapkodva…

Ide inkább egy novella sorozatot írnék, ami Cassandra Clare: Bane krónikák. A legtöbb részét nagyon-nagyon imádtam és csak úgy daráltam őket, ehhez hozzájárult, az is, hogy nagyon kis rövidek, de tartalmasak. Erről már írtam korábban is itt megnézhetitek. 


3. Házimacska - egy könyv vagy szerző, amiről, akiről tudod, bármi történjék is, időről-időre otthonosan törleszkedik hozzád…

Imádom a cicukákat. :D Na de a könyvekhez visszakanyarodva, nem tudom egyre leszűkíteni. Cassandra Clare könyvei nálam mindig betalálnak. Viszont a Csitt, csitt könyveket is nagyon szeretem, ennek ellenére a szerzőnőtől mást még nem olvastam, de fogok. De a Luxen sorozatot is nagyon szeretem és még sorolhatnám... 


4. Kacsacsőrű emlős / Tengeri sün – egy roppant különös, elsőre furának látszó könyv, amit bár kissé ódzkodva vettél a kezedbe, végül pozitív csalódás, élmény lett…

P. C. Cast – Kristin Cast: Éjszaka Háza sorozata. Ezt nem a megszokott módon szereztem be.
A borító sem tetszett annyira és a szóhasználata sem fogott meg elsőre. 
Általában online rendelek, de még általános iskolás koromban egy osztálykirándulásra kerestem könyvet, a  helyi papír és könyvesboltban. Bementem nézelődni és ezt ajánlotta az eladó is, nekem is tetszett a fülszövege alapján, így magamhoz vettem és hazamentünk együtt. Viszont, ahogy elkezdtem olvasni annyira nem fogott meg, emlékszem a buszon ülve olvasgattam és azon gondolkoztam, hogy ez kinek tetszik? De csak folytattam és nagyon megtetszett, a többi részét már online rendeltem kaptam mellé kitűzőket is, teljesen lázban égtem. A végére rájöttem, hogy hát kinek tetszene ez a könyv? NEKEM! 


5. Pillangó – Egy kívül-belül gyönyörű könyv…


Bree Despain: The Dark Divine sorozatát letisztul borítókkal tudjuk beszerezni, annyira összeillenek és annyira jól mutatnak együtt, és a tartalma sem utolsó. Nekem tetszik ez a vérfarkasos titokzatos, nyomozgatós könyv.


6. Kacagány – Egy könyv vagy szerző, amin vagy akin könnyesre kacagtad magad…

Jennifer L. Armentrout Luxen sorozatán többször hangosan felnevettem, ahogy Kat és Daemon tudják egymás vérét szívni, az valami fantasztikus. Volt, hogy próbáltam halkan nevetgélni, közben rázkódtam össze vissza a visszafogottságtól, közben pedig a könnyem is kicsordult. Nagyon tudja az írónő, hogy hozza ki a poént mindenből.


7. Imádkozó sáska – Egy könyv, amelyben tőled szokatlan, idegen, távol álló gondolatok (filozófia, vallás, világnézet, kultúra) vannak, a végére mégis sikerült megbarátkoznotok…

Ilyen még nem volt nálam. Ami tőlem nagyon távol áll, azt általában haza sem viszem, nem adok neki esélyt, de egyszer talán kipróbálom. Ha tudtok ilyen könyveket várom az ötleteket. :)


8. Kaméleon – Egy szerző, akinek több könyvét (de legalább kettőt) olvastál már, de ha nem látod a nevét feltüntetve, nem jössz rá, hogy az író egy és ugyanaz…

Maggie Stiefvater.
Olvastam tőle a Mercy Falls farkasai sorozatot és a Hollófiúkat is, de a kettő annyira különbözik számomra, hogy egyből nem is jöttem rá, hogy ezt a szerzőt én ismerem és a polcon is messze voltak egymástól a könyvei. 


9. Zsiráf – Egy könyv, ami jóval hosszabb volt, mint indokolt lett volna…

Beautiful Creatures – Lenyűgöző teremtmények, Kami Garcia, Margaret Stohl által elkövetve. Az első rész még, talán talán lekötött, de a másodikból már csak emlékfoszlányaim vannak, a harmadikat meg még el sem olvastam. Egy kicsit tömörebb, de izgalmasabb történet jobb lenne, de ennek ellenére elolvasom majd a 3. részt is, ha elkap az ihlet. 


10. Noé bárkája – Egy könyv, amiben az állatoké (nem csak egy állaté) a főszerep, és te imádod (vagy elég ha csak szereted)…

Hmmm... A sárkányok érnek, mint állatok? :)
Ha igen akkor Sophie Jordan: Firelight – Tűzláng című könyvét mondanám, ami ha ér is, csak részben, mivel félig emberek és félig sárkányok a szereplők. 
De ha szigorúan vesszük az állatokat akkor bármelyik Pony Club könyvem, amiket szintén imádok. Innen is kiemelve talán Isolde Pullum: A zöld ló legendája című könyvet, ami engem nagyon megfogott. 

2016. május 18., szerda

Becca Fitzpatrick: Csitt, csitt


Becca Fitzpatrick: Csitt, csitt


Fülszöveg:

EGY SZENT ESKÜ
EGY BUKOTT ANGYAL
EGY TILTOTT SZERELEM
A romantika nem szerepelt Nora Grey tervei között. Az iskolában egy sráchoz sem vonzódott különösebben, akármennyire is próbálta erőltetni legjobb barátnője, Vee. Aztán feltűnt Folt. Simulékony mosolyával és tekintetével, amivel mintha a lány veséjébe látna, Folt legjobb belátása ellenére is vonzza Norát.
Azonban néhány rémisztő találkozás után Nora már nem tudja, kiben bízzon. Úgy tűnik, Folt mindenhol ott van, ahol ő is, és többet tud róla, mint a legközelebbi barátai. Nora nem tudja eldönteni, hogy a fiú karjaiba kellene-e omlania vagy inkább menekülni és elrejtőzni előle. És mikor megpróbál válaszokat találni, egy olyan igazságot fedez fel, ami sokkal nyugtalanítóbb, mint amit Folt közelsége okoz. Végül egy ősi csata közepén találja magát, halhatatlanok és bukottak között - és mikor arra kerül a sor, hogy ki mellé álljon, a rossz választás Nora életébe kerül.


Borító:

Nem is tudom hol kezdjem. A színei, a kép, az összhatása nagyon ott van. Imádom az egészet. Nincs sok feltűnő szín, de a szürkéhez tökéletesen passzol ez a kis piros. Nagyon jól kiemeli a részleteket.
Meg persze a zuhanó angyal sem utolsó. Nem látszik belőle sok, de annyira sikít róla, hogy tipikus Folt, jobbat elképzelni sem tudtam volna. 
A letépett tollak is illenek a borítóra, és a történet is erről szól, így még inkább passzol az egész. Egy képpel le tudták írni az egész történetet szerintem és ennél hangulatosabb borító nincs sok.


Könyv:

Annyira imádom ezt a könyvet, hogy a saját példányom már rongyosra van olvasva, de szó szerint. Ha nem olvastam már minimum hatszor, akkor egyszer sem, szinte már tudom az egészet kívülről.
Egy nagyon izgalmas nyomozgatós, se veled se nélküled történet, ami ahol kell aranyos, de izgalmas is tud lenni. Néhol még mellbevágó is. 
Mivel már olvastam az egész sorozatot (és minden részét imádtam), így látom egészben a történetet és tudom, hogy ez egy nagyon jó indítás. Felvezeti a történéseket és megadja az olvasónak a lendületet, hogy a többit is olvasni akarja, de azonnal. Legalábbis belőlem ezt váltja ki.
Vannak olyan jelenetek, amiket többször olvastam már, mint magát a könyvet, ilyen a motelos rész és a főzőcskézés is. Ezeket nem tudom megunni, mondjuk az egész könyvvel így vagyok.
Folt és Nora szerethető karakterek, de Nora barátnője Vee nekem egyik olvasás alatt sem lett túl nagy kedvencem. Egyszerűen irritál és nem tudok vele mit kezdeni. Néha benyúltam volna a könyvbe és párszor fejbe csaptam volna az egyik magassarkú csizmájával, hogy álljon már le. Magában azzal hogy pörög nem lenne gondom, de  egyszerűen elviselhetetlen.
Nora eddig nem igazán foglalkozott a pasizással, erre most egyből kettő is legyeskedik körülötte. Szerencsére jól választ, de ezt majd mindenki maga dönti el. Nem igazán volt vidám élete és ez ezután sem mondható el róla. Vonzza a bajt. Így hát Foltot is.
Folt egy nagyon vagány bukott angyal, aki poolt játszik, fogadásokat köt és motorozik. Nem az a fajta pasi, akit az anyák szeretnének a lányuk mellett tudni, de titokban szerintem minden lány egy ilyen pasiról álmodozik.

Hihetetlenül jó könyv, nyitókönyvnek nagyon erős. Egy 4 részes könyvsorozat, ami telis tele van fordulatokkal, drámával és azért szerelemmel is. Nekem annyira nem a kedvencem a második és harmadik rész, de a negyedik zárókönyv ismét hihetetlenül erősre sikerült. Fantasztikus sorozat és mindenkinek ajánlom, mert hiába nem tetszett annyira a második és harmadik rész, őket is többször olvastam, ebből is látszik, hogy azért nem rosszak, csak nem ütnek akkorát, mint a nyitó és zárókötet.

Ti olvastátok már? Kinek mennyire tetszett?

2016. május 5., csütörtök

Kelley Armstrong: Sötét erő trilógia 2. – Ébredés

Kelley Armstrong: Sötét erő trilógia 2. – Ébredés

Fülszöveg:

Chloé Saunders menekülése közben őrült felfordulást okoz… szó szerint…
Chloé Saunders valaha teljesen hétköznapi tinilány volt – legalábbis ezt gondolta. Aztán rájött a megdöbbentő titokra, hogy nem más, mint egy két lábon járó tudományos kísérlet. Születésekor az Edison Csoport névre hallgató gonosz tudóscsapat genetikai módosítást hajtott végre rajta.
Chloé megváltozott, egyedülálló képességgel rendelkező nekromanta lett, aki szellemeket lát, feltámasztja a halottakat, és ez gyakran szörnyűséges következményekkel jár. S ami még rosszabb, egyre erősödő képessége fenyegetést jelent az Edison Csoport fennmaradó tagjai számára, akik úgy döntenek, ideje véget vetni ennek a kísérletnek – örökre...
Így Chloénak az életét kell mentenie, három másik különleges tinédzserrel együtt: egy sármos varázslófiúval, egy zaklatott vérfarkassal és egy temperamentumos kis boszorkánnyal. Közösen van csak esélyük a szabadulásra. De vajon bízhat-e Chloé új barátaiban?
A lenyűgöző Sötét Erő Trilógia második kötete. Erőteljes és magával ragadó történet.
Készülj fel! Lélegezz!


Borító:

A sorozat borítói teljes harmóniában vannak. Összeillenek és mindig ugyan az van a középpontban, a nyaklánc. Ami jó ötlet, mert a történetben is nagy szerepe van.
A borítót ugyan teljes mértékig kitölti egy szereplő, de ez nálam még teljesen oké, mert nem látjuk az arcát, de azért mégsem csak egy egyszerű borítót kapunk, hanem azért van is rajta valami.
 A cím gyönyörű betűtípusa is fantasztikus találat. Mondjuk ez a narancssárgás szín nekem nem tetszik, főleg, mert túlságosan beleolvad a hajába, de a formája nagyon szép.

Könyv:

Nagyon megszerettem ezt a sorozatot, pedig csak véletlen akadtam az első részre.
Nem egy tipikus sztori szerintem, mert nincs minden második oldalon valami csöpögős szerelmi vallomás.  A szerelmi szálak, ha lehet ennek nevezni igazából elkezdődtek már az első részben, de csak most a második kötetben találunk olyat, amire már rá lehet mondani, hogy ez már valami flört, vagy legalábbis az lesz belőle.
Ha a történetet szerelem szempontjából nézzük, akkor Chloénak 2 srác közül kell választani, akik testvérek. A fiúk nem is lehetnének különbözőek. Simon egy hétköznapi fiú, normális testfelépítéssel és átlagosan helyes kinézettel, aki humoros, szeret beszélgetni és rajzolni. Ja mondjuk nem teljesen átlagos, mert varázserővel bír.
Derek az ellentéte. Magas, izmos, sötét hajú, nem éppen vonzó, mogorva és nem egy életvidám teremtés.
Chloé nem nagyon tud a könyvben azzal foglalkozni, hogy melyik fiú iránt is táplál inkább gyengéd érzelmeket, mert egyfolytában menekülniük kell és a képességüket csiszolni.
Több titokra is fény derül, amire az előző részben nem kaptunk választ, de a fiúk számára legfontosabb titokra, miszerint hol is van az apjuk, még mindig nem kapunk választ, bár az eltűnésével kapcsolatban derülnek ki újabb dolgok.

Megtudhatjuk ki volt az áruló az első részben.

Reát nem igazán ismerjük meg jobban ebben a részben, de Tori már annál nagyobb szerepet kap és persze Liz is.
Új szereplők is feltűnnek, akiket nem tudok még hová rakni, hisz csak most kapcsolódtak be és nem tudunk róluk semmit.
Mint már említettem nincs konkrét szerelmi kapcsolat, de vannak olyan részek, ami nekem nagyon tetszett, ezek szerintem a cselekmény szempontjából nem spoileres részek, de azért kiírom, hátha valaki ennyire nem szereti, a spoilereket.
Szóval:
SPOILER!
Vannak olyan részek, amikor ételre és/vagy ruhára van szükségük, ilyenkor Chloé számára Derek vásárol, ám szegény nagyon mellényúl mindig. De szerintem annyira édes, hogy ő akarja megvenni és nem engedi át másnak ezt a feladatot. Ám egyszer ő is belátta és megígérte Chloénak, hogy ha vége a menekülésnek, azt kapja, amit szeretne.
SPOILER VÉGE!

A történet izgalmas, fordulatos és én nem találtam benne olyan részt, amire azt mondtam, hogy ez unalmas. Szóval a figyelmem teljesen lekötötte.
Tetszett ez a rész is és épp a 3. kötetet olvasom, ami szintén tetszik. 

2016. április 20., szerda

Jennifer Armentrout: Oblivion - Feledés


Jennifer Armentrout: Oblivion - Feledés

Fülszöveg: 

Amikor Katy Swartz a szomszédomba költözött, rögtön tudtam, hogy baj lesz. Nagy baj.
Bajra pedig igazán nincsen szükségem, hiszen nem vagyok idevalósi. A társaimmal a Luxról érkeztem a földre, egy tizenhárommilliárd fényévre lévő bolygóról. Ráadásul ha valamiben biztos vagyok, az az, hogy az emberekben nem lehet megbízni. Félnek tőlünk. Olyasmikre vagyunk képesek, amikről ők csak álmodnak, és pokolian gyengének tűnnek mellettünk mert azok is.
Kat azonban olyan közel kerül hozzám, mint még senki más. Akaratlanul is vágyok rá és szeretném felhasználni a képességeimet, hogy megóvjam. Meggyengít engem, pedig én vagyok a legerősebb luxen, és az én feladatom, hogy védjem a többieket. Ez a hétköznapi lány tehát mindannyiunk végzete lehet. Hiszen a luxeneknek van egy hatalmasabb ellensége is az arumok akikkel szembe kell szállnom.
Ha beleszeretek Katyba egy emberbe nem csupán őt sodrom veszélybe. Talán mindannyiunk pusztulását okozom… de azt nem hagyhatom.

Borító:

Imádom. Komolyan mindent imádok ezzel a könyvvel kapcsolatban és nem tudok mást csak ismételgetni magam, hogy így imádom, úgy szeretem ezt meg ezt a részét, de nem tehetek róla, ha egyszer IMÁDOM. A színek, a modell, a beállítás, nagyon össze van rakva. Keresem a hibákat, de még nem találtam. A színek pont olyanok, mintha Daemon épp át akarna alakulni luxen alakjába és ez is nagyon király. Nem tudok róla rosszat mondani. Nekem nagyon tetszik.

Könyv:

Nincs olyan, aki ha olvasta a sorozatot, ne lenne oda meg vissza Daemonért. Ha mégis lenne ilyen, attól elnézést kérek és figyelmeztetem, hogy itt Daemon istenítés következik!
Valami hihetetlenül fantasztikus ez a könyv is, mint a sorozat összes eleme. Daemon rendkívüli idegen és leginkább rendkívüli bunkó. Imádom. Akkora arc a csávó, hogy nem lehet nem imádni. Annak ellenére, hogy néha tényleg látszólag minden ok nélkül bunkó, legalábbis eddig azt hihettük, hogy minden ok nélkül. Most végre válaszokat kaphatunk arra, mit miért csinál a mi imádott luxenünk.
Annyira meglepődtem néhol, hogy basszus ezt nem is gondoltam volna, mennyire édes, ahogy okokat keres, hogy Katyvel lehessen és találkozzanak, beszélgessenek, az valami eszméletlen cuki. Nem tudom miért nem olvad minden csaj köré, ja bocsi, minden csaj köré olvad. Akkor már nincs is kérdés. Daemon szuper.
Na jó túl elfogult vagyok. Biztos vannak hibái is, ha nagyon megerőltetem magam. Nem mondom, hogy az egész könyv az első rész ismétlése, de azért lehetett volna több olyan jelenet, ahol teljesen új események zajlanak. Bár így is kaptunk jó néhány olyan részt, ami új volt és ezek azért teljesen más nézőpontot alakítottak ki. A Thompson testvérekből is sokkal többet, kaptunk, mint az Obszidiánban, ami nekem annyira nem jött be, nem kedvelem őket túlzottan, de beleláthattunk mennyire összetartó a két család. 
Katyt így külső szemmel figyelve is nagyon bírom, hihetetlen mennyire talpraesett egy csaj és mennyire ott pattognak azok a szikrák közte és Daemon között már az elejétől kezdve.
Több a harcjelenet is benne, mert ugye itt Katy még nem sokat harcol, de Daemon annál többet.
Az meg, hogy Daemon egyfolytában cicának hívja még mindig kiveri a cukiságfaktort.

Remélem minden egyes könyvet megkapunk Daemon szemszögéből is, mert nem tudom kifejezni, mennyire, de mennyire imádom ezeket a könyveket.  

2016. április 3., vasárnap

Jennifer L. Armentrout: Shadows


Jennifer L. Armentrout: Shadows

Fülszöveg:

Dawson Black mindenre számított, csak Bethany Williamsre nem. Egy luxen, vagyis egy földre szállt idegen számára a földi lányok, nos…, érdekesek. De mivel a luxeneknek titokban kell tartaniuk valódi kilétüket, őrültség lenne beleszeretni az egyikbe.
Veszedelmes. Kísértő. Tilos..
Bethany nem tagadhatja le a közte és Dawson közt azonnal létrejött kapcsolatot. És bár nincs szüksége a szerelem bonyodalmaira, mégsem tud távol maradni tőle. Valahányszor összenéznek, Bethany beleszédül.
Elbűvölte. Vonzza. Szereti.
Dawson titka megváltoztatja Bethany életét… és veszélybe is sodorja a lányt. De még Dawson sem tehet kockára mindent egyetlen emberlányért. A sors azonban elkerülhetetlen… akárcsak a szerelem.

Borító:

A Luxen borítókkal engem meg lehet venni kilóra, főleg ha Pepe jelen van. Így engem ez is elvarázsol. Egy picinyke szépséghibája szerintem csupán az, hogy a cím színe ronda. De meg tudok azzal is barátkozni, bár csak nagy nehézségek árán. A háttér valami csodás. Nem is tudom, hogy a sorozat borítói közül melyiknek tetszik legjobban a háttere, de ezt lehet, hogy egy külön bejegyzésben majd kitalálom. Vissza térve ide, ugye ugyan az a személy van a könyvön, mint aki eddig is, csak itt nem Daemonként, hanem Dawson személyében, de ezt olyan jól tudták ábrázolni itt, hogy ha ránézek egyből az ugrik be, hogy Dawson és nem az, hogy Daemon. Talán a mosolygó szemei teszik ezt. A lényeg, hogy a borító, mint eddig mint mesés.

Könyv:

Imádom a Luxen sorozat összes részét. Egyszerűen nem tudok bennük hibát találni. Ebben azért sikerült egy kicsit.
Jó kezdés tudom, de nem tehetek róla. Ahhoz képest hogy milyen rövid egész sokáig olvastam. Ez lehet, hogy a saját hibám és nem a könyvé.
Dawson valahogy nem fekszik nekem. Túl kedves és nem ezt szoktam meg egy Blacktől. Tudom, tudom Dee is kedves Black, de azért valljuk be, ő sem az mindig, én már az utóbbi kötetekben kifejezetten utáltam. Ééés ezzel a mondattal ki is szállt minden gondolat a fejemből, mert a 3. rész körül keringnek, ahol számomra Dee elveszett. Megpróbálom visszatekerni a fonalat és arról írni, amiről akarok is. Szóval Dawson és Daemon amennyire hasonlítana külsőre, annyira különböznek belül. Daemon a seggfej, szókimondó macsó, még Dawson a kedves és barátságos srác. Közös bennük ugyan, hogy bátrak és nem félnek megvédeni, azt akit szeretnek, de azért egy kis erőkülönbség is van kettejük közt.

SPOILER AZOKNAK AKIK MÉG NEM OLVASTÁK A SOROZATOT!
Mivel ez egy előzmény kötet így nem kellett volna elvárnom tőle, hogy megtudjuk belőle mi is történt Dawsonnal és Bethel, a távol töltött idő alatt,sajnos én nagyon hiányoltam ezt. Lehetett volna egy kis epilógus vagy valami róla. Vagy lehetne készülőben egy ilyen kötet is,  nagyon érdekelne és jó volna, ha nem kellene elbúcsúzni tőlük még egy ideig.
SPOILER VÉGE!

Azon kívül, hogy én keveslem Daemon jelenlétét a könyvből más kivetni valóm nincs. Egy cuki kis szerelmi történet, két cuki szereplőről.
Mivel eddig Bethről nem tudtunk túl sokat, csak pár apró részletet így jó volt, hogy megismerhettük a családját és Willt............ Na jó az nem volt jó, hogy már megint látni kellett.
Jó volt Bethet megismerni, mert róla aztán nagyon keveset tudtunk meg eddig.

Megint egy SPOLIER 
AZOKNAK AKIK MÉG NEM OLVASTÁK A SOROZATOT! Ugye Beth viszonylag hamar felbukkan a sorozatban, de az a Beth teljesen más, mint ebben a kötetben. Ez egy kedves lány, aki egy művész, imád festeni és imádja Dawsont, ez az egy nem változik később se, de egy élettelen csajt kapunk, akit nem túl könnyű megszeretni, a Shadows nélkül. Ha már eleve ezzel kezdtünk volna mindent, akkor sokkal másképp láthattuk volna az egészet. 
SPOILER VÉGE!

Azt más is észrevette, hogy az összes könyv eredeti címe "O"-val kezdődik, kivéve ezt? Obszidián, Onix, Opal, Origin, Opposittion és Oblivion... Érdekes, ha valaki tudja ennek az okát, ha egyáltalán van, akkor ossza meg velem is, kérem.
Ez is egy szupi luxen könyv, amit mindenkinek olvasni kell, az egész sorozattal együtt. 

2016. március 28., hétfő

Cora Carmack: Szakítópróba


Cora Carmack: Szakítópróba

Fülszöveg:

Szüzesség.
Bliss Edwards hamarosan végez a főiskolán, de még nem veszítette el. Mivel megelégelte, hogy már csak ő szűz a barátai közül, elhatározza, hogy a lehető leggyorsabb és legegyszerűbb módon fogja orvosolni a problémát: egy egyéjszakás kalanddal. A dolog azonban nem úgy sül el, ahogy tervezte. Pánikba esik, és faképnél hagy egy elképesztően helyes srácot meztelenül az ágyában, ráadásul olyan indokkal, amit senki sem venne be.
És ha ez még nem lenne elég kínos, amikor megérkezik az utolsó félévének első órájára, döbbenten ismeri fel az új tanárát. Őt hagyta ott nyolc órával korábban meztelenül az ágyban…

Borító:

Hát ez nekem nem jött át. Túl egyszerű, de túl sokat mutat. A szereplőket nem így képzeltem el és nem is tetszik a beállítás. A színei tetszenek és az is, hogy a cím középen van és elválasztja a szereplőket, de más semmi nem tetszik. Csak a borítója miatt nem venném le a polcról. Ebből is látszik, hogy ne ez alapján ítéljünk.

Könyv: 

Ez egy tipikus esete volt annak, hogy nem tudom mik is vannak pontosan a telefonomon. Mikor végeztem Balthazarral nem volt utazós könyvem, de egy unalmas buszúton rájöttem, hogy nekem ez is megvan, így elkezdtem olvasni.
Bár elsőre nem hittem, hogy lesz közös jövőnk, azonban tévedtem. Nagyon aranyos kis könnyed olvasmány, nem az az izgalmakkal teli, fordulatos kiszámíthatatlan, amit jobban szeretek, de ez is tetszett, pont azért mert a sok kusza történet közé kaptam, egy ilyet, amin nem kell mindig agyalni, egyszerűen olvasni és élvezni. Ez egy szerelmi történet, amiben olyan bénázások vannak, hogy könnyen azonosulni tudtam vele. Sok helyen felüti a fejét a humor is. Vicces és aranyos szereplők kerültek bele és elég hűek fiatalkorukhoz, ami nem csoda, hiszen az író is egyidős a szereplőivel.
A kedvenc szereplőm egyértelműen a macska volt. Szerintem rajta nevettem a legtöbbet és nagyon ismerős a jelleme, az én macskám is tipikusan ilyen kis dög. Nagyon imádtam.
A történet elég kiszámítható, a fülszövegét nem olvastam, mielőtt nekikezdtem, de teljesen egyértelmű volt, hogy mikor besétál az órájára ki is lesz a tanára. Ennek ellenére szerintem jó könyv és élvezhető. Pár kisebb dráma kialakul, de viszonylag háttérbe szorulnak. Pár oldalon keresztül hatnak csak intenzíven. Egy kis szerelmi háromszög is felbukkan, de elég egyoldalú a dolog és nem ez uralja a történetet.
Mindenkinek ajánlom, aki egy olyan regényt keres, ami segít neki a kikapcsolódásban és nem utasítja el az erotikus regényeket, bár ez nem az a tipikus erotikus regény.
Ez egy több részes könyvsorozat, de én meghagyom magam abban a hitben, bármennyire tetszett is, hogy ez egy egyrészes könyv, mert nekem megfelelt ez a lezárás. Valahogy soknak érezném, ha még a folytatás bezavarna és nem érzem azt, hogy hiányzik valami.

2016. február 26., péntek

Claudia Gray: Balthazar


Claudia Gray: Balthazar (Örökéj 5.)

Fülszöveg:

Balthazar, a vámpír több száz éve egyedül van – szövetséges és szerelem nélkül. Ideje szembenézni a múltjával, és a szíve szavát követni végre.
Amikor beleegyezik, hogy megvédi Skye Tierney, az egykori Evernight Akadémia halandó diákja életét, még nem tudja, milyen veszélyes játékba keveredik.
Skye újonnan felfedezett természetfeletti képességei magukra vonják a gonosz, csábító vámpír, Balthazar és a családja gyilkosának figyelmét is. A nagy hatalmú vámpír most azt tervezi, hogy Skye tehetségét a saját gonosz céljai eléréséhez használja ki.
Balthazar bármit megtenne, hogy megállítsa Redgrave-et, és beteljesedjen régóta táplált bosszúvágya. Miközben Skye és Balthazar együtt szállnak szembe a gonosszal, közelebb kerülnek egymáshoz, mint valaha gondolták.

Borító:

Háááát.... Már sokszor megénekeltem, hogy nem szeretem az arcokat a borítókon, az ilyeneket meg főleg nem. Egyáltalán nem ilyennek képzelném, mikor arról olvasok, hogy mindenki egyből szerelemre ébred iránta, meg megbíznak benne. Nekem ez az arc teljesen ellenszenves, meg azok a piros szemek... hát oké. A giccses gyűrűről, már inkább nem is beszélnék. Viszont a felírat még mindig tetszik és bár nem kifejezetten illik a többi részéhez a borítónak, de ez egy nagy plusz pont a részére.

Könyv: 

Igazából nekem ez egy ilyen kis utazós regény volt. E-könyvként a telefonomon volt, így amikor buszoztam vagy várakoztam valahol, akkor mindig kézre esett és tudtam is olvasni. Így nem teljesen haladtam vele folyamatosan, sokáig húztam az olvasását, meg sok jót nem is nagyon jósoltam neki, de nagyon alábecsültem. A vége felé haladva egyre inkább rá kellett jönnöm, hogy ez egy jó könyv és élvezem az olvasását. Sokszor azon kaptam magam, hogy nem csak utazás közben, de otthon az ágyamon fekve is olvasgatom, mert annyira érdekel a folytatás. Izgalmakat tudott belevinni az írónő, még úgy is, hogy ha jól emlékszem én a 4.részt nem is olvastam(még). Így is össze tudtam rakni a szálakat, nem kellett teljesen ismernem az előzmények minden pontját, bár néhol nem ártott volna. De legalább kíváncsivá tett, így lehet beszerzem a hiányzó részt is.
Skye és Balthazar kapcsolata érdekes, nem az az első látásra szerelem szerencsére, és már van egy kis háttértörténetük is. Így egy kis ismerettel rendelkeznek egymásról, nem csak a közepébe csapunk a dolgoknak. Balthazar nagyon makacs és megrekedt vámpír, aki nem igazán képes a továbblépésre. Ez mondjuk egy szintig érthető, de amikor már a sokadik oldalon is azt olvastam, hogy nem szabad csupán azért, mert a másik fél ember, akkor benyúltam volna és két pofonnal felrázom, hogy ne vegyen minden embert egy kalap alá, és nem feltétlen ugyan az lesz a kimenetele a dolgoknak.
Skye egy nagyon különleges szereplő én megkedveltem, bár nem igazán tudja jól kiismerni az embereket. A képessége is szuper, bár ő nem így gondolja, de én ebből egy kicsit többnek is örültem volna a könyvben. Nagyon bírtam még a barátnőjét is, akivel mi csak az sms váltásaikat olvashattuk.
Aki szereti a vámpírokat az szeretni fogja. Tipikus kis Vörös Pöttyös, szóval imádtam. 

2016. február 16., kedd

Kemese Fanni: A viharszívű Mya Mavis

Sziasztok! 

Hihetetlen, de végre sikerült befejeznem Myát is. Hát nem ment egyszerűen, de mindjárt ki is fejtem, mi lehetett a gondom. 


Kemese Fanni: A viharszívű Mya Mavis


Fülszöveg:

Pippa Kenn egész életében hús-vér embereket akart megismerni, és döbbenetes élmény számára a kolónia. Átkelt a Vörös erdőn, de vajon megérte-e, ha súlyos árat fizet érte? Új családja szeretete körbeveszi, de elég ez?
Mya Mavis életét gyökeresen felforgatja Pippa és a két fiú, akik a sápadtak hordája elől menekültek. Mya ismeri az egyik idegent, ezt a különös, sárga szemű lányt, akiről már az érkezése előtt álmodott. Tudja, hogy a lány olyan események sorozatát indítja el, amelyek az utolsó emberi menedék bukásához vezetnek. Az összeomlást egyedül Mya akadályozhatja meg, ha megfejti az álmai rejtélyét, és időben figyelmezteti az embereket a veszélyre.
A sápadt horda megérkezik, és elzárja a kolóniát a külvilágtól. Egyre több feszültség tör a felszínre. Amikor évtizedek óta először gyilkosság történik, az emberek ráébrednek, hogy nem attól kell igazán félniük, ami a falakon kívül vár rájuk.

Borító:

I-MÁ-DOM! Tetszik ez a tépéses megoldás a bal oldalon, tetszik a hajszín, tetszenek a színek még az sem zavar, hogy látszik az arca, mert elég művészi az ábrázolás ahhoz, hogy ne legyen tolakodó. Illik az előző részhez is, na meg a könyvespolcon is jól mutatnak egymás mellett. 

Könyv:

Nem is tudom hogy kezdjek neki, mivel több hónapon át küzdöttünk egymással. Egyszerűen nem akarta lekötni a figyelmem. Az előző rész harmóniája után ez egyszerűen nem áll nekem össze. Pedig az sem egy boldog történet volt. Ruben és Pippa kapcsolata teljesen felborul, amit nem is igazán értek, szerintem ez nem reális, egyszerűen nem életszerű. Nem mintha a zombik azok lennének, de én még arra is nagyobb esélyt látok, mint erre a fordulatra, de szóljatok, ha ti megfejtettétek, mert szívesen megérteném én is.
Az új szereplők majdnem sokan voltak, az első részhez viszonyítva, mindig történt valami, de igazából mégsem történt semmi. Nem volt semmi izgalom egészen a könyv háromnegyedéig talán, vagy esetleg még azon is túl. Igazából az utolsó nekifutásban az az utolsó 20-30 oldal kifejezetten tetszett volt benne érzelem is, izgalom is le is kötötte a figyelmem és egyszerűen nem tudom megérteni, hogy ha a vége így megfogyott a könyv többi része, ugyan miért nem. Pedig próbálkoztam összeszokni vele, de nem ment.
Myát is nehezen szoktam meg, de a végén belegondolva nem rossz szereplő. Érdekes összetett karakter, akinek izgalmas titkai vannak és nem egy unalmas élete. Háttértörténete is van és ebbe is bepillantást nyerhetünk, ami kifejezetten jó volt.

Nem azt mondom, hogy egy borzalmasan rossz könyv, csak engem nem kötött le.
Azért várom a folytatást, kíváncsi leszek rá. 

Nektek hogy tetszett ? Minden tiszta volt ? :D

2016. február 1., hétfő

Jus Accardo: Untouched - Érintés nélkül


Jus Accardo: Untouched - Érintés nélkül

Fülszöveg:

Kale életében mindennapos volt az erőszak és a halál, mielőtt Dezzel találkozott. Gyilkológépnek használták a Denazen hatalomvágyó emberei, mert ő egy Hatos, azaz különleges képességgel rendelkezik. Van, aki örül ennek, nem úgy Kale. Az ő érintése azonnali halált jelent.
Most azonban vele van Dez, a lány, akit meg tud érinteni, s ketten együtt felkutatják a Hatosokat, hogy figyelmeztessék őket a veszélyre, amit a Denazen jelent. Kale a rabságból kikerülve a külvilággal ismerkedik, és igyekszik maga mögött hagyni sötét múltját. Azzal viszont nem számol, hogy a Deanazen továbbra is a nyomukban van.
Amikor Dez feláldozza magát, hogy megmentse az új Hatost, akinek épp akkor segítettek kicsúszni a cég kezéből, Kale eltűnik. A Denazen mindent bevet céljai elérése érdekében. Samsen jön el értük, Kale rémálma, az egyetlen ember, akitől valaha igazán félt, és hamarosan világossá válik Kale és Dez számukra, mi is Samsen hátborzongató terve.
Kale-nek minden, a kiképzése során megszerzett tudását be kell vetnie, hogy visszakapja Dezt és biztosítsa, hogy kijussanak szabadon… és élve. De vajon elég lesz ez?

Borító:

Hát a borító nekem megint csak nem tetszik annyira. A pasi nagyon nem olyan, mint amilyennek én képzelem el Kalet. Ezért nem is nagyon szeretem, ha a borítón teljes arcot láthatunk, jobb elképzelni, mint már az elején látni. Nekem a fiú arcához nem is illik ez a kék szem, ami amúgy magában tetszene és tetszik, hogy erre a részletre figyelnek, de nekem akkor se jön annyira át a dolog.

Könyv:

Még csak az első részt olvastam a sorozatból, de már a második kötetet is megvettem, szóval előbb vagy utóbb az is sorra fog kerülni.
Ez egy nagyon aranyos, de közben nagyon izgalmas kis novella, ami teljesen meghozza a kedvet a folytatáshoz. Akik nem olvasták volna az első részt, azok nem is érthetik igazán a történetet szerintem, de mivel nem különálló novella, így nem hiszem hogy valaki így olvasná.
Izgalmas könyv, ahhoz képest, hogy nagyon rövid. Vicces, hogy Kale nem vesz olyan poénokat, ami másnak teljesen nyilvánvaló lenne, ezért pluszban el kell neki magyarázni, de ez egyben olyan aranyos is. Kale múltjának egy nagyon kis darabkáját is megismerhetjük belőle, feltűnik egy régi ismerőse. Aki a középpontba kerül.
Kale és Dez kis cuki szerelmesek, de ez nekem annyira nem jött át, nem izzik annyira körülöttük a levegő. Ennek ellenére egy nagyon jó novella és ahhoz képest, hogy azt gondoltam unalmas lesz, izgi volt.