Jennifer Armentrout: Oblivion - Feledés

Jennifer Armentrout: Oblivion - Feledés

Fülszöveg: 

Amikor Katy Swartz a szomszédomba költözött, rögtön tudtam, hogy baj lesz. Nagy baj.
Bajra pedig igazán nincsen szükségem, hiszen nem vagyok idevalósi. A társaimmal a Luxról érkeztem a földre, egy tizenhárommilliárd fényévre lévő bolygóról. Ráadásul ha valamiben biztos vagyok, az az, hogy az emberekben nem lehet megbízni. Félnek tőlünk. Olyasmikre vagyunk képesek, amikről ők csak álmodnak, és pokolian gyengének tűnnek mellettünk mert azok is.
Kat azonban olyan közel kerül hozzám, mint még senki más. Akaratlanul is vágyok rá és szeretném felhasználni a képességeimet, hogy megóvjam. Meggyengít engem, pedig én vagyok a legerősebb luxen, és az én feladatom, hogy védjem a többieket. Ez a hétköznapi lány tehát mindannyiunk végzete lehet. Hiszen a luxeneknek van egy hatalmasabb ellensége is az arumok akikkel szembe kell szállnom.
Ha beleszeretek Katyba egy emberbe nem csupán őt sodrom veszélybe. Talán mindannyiunk pusztulását okozom… de azt nem hagyhatom.

Borító:

Imádom. Komolyan mindent imádok ezzel a könyvvel kapcsolatban és nem tudok mást csak ismételgetni magam, hogy így imádom, úgy szeretem ezt meg ezt a részét, de nem tehetek róla, ha egyszer IMÁDOM. A színek, a modell, a beállítás, nagyon össze van rakva. Keresem a hibákat, de még nem találtam. A színek pont olyanok, mintha Daemon épp át akarna alakulni luxen alakjába és ez is nagyon király. Nem tudok róla rosszat mondani. Nekem nagyon tetszik.

Könyv:

Nincs olyan, aki ha olvasta a sorozatot, ne lenne oda meg vissza Daemonért. Ha mégis lenne ilyen, attól elnézést kérek és figyelmeztetem, hogy itt Daemon istenítés következik!

Valami hihetetlenül fantasztikus ez a könyv is, mint a sorozat összes eleme. Daemon rendkívüli idegen és leginkább rendkívüli bunkó. Imádom. Akkora arc a csávó, hogy nem lehet nem imádni. Annak ellenére, hogy néha tényleg látszólag minden ok nélkül bunkó, legalábbis eddig azt hihettük, hogy minden ok nélkül. Most végre válaszokat kaphatunk arra, mit miért csinál a mi imádott luxenünk.
Annyira meglepődtem néhol, hogy basszus ezt nem is gondoltam volna, mennyire édes, ahogy okokat keres, hogy Katyvel lehessen és találkozzanak, beszélgessenek, az valami eszméletlen cuki. Nem tudom miért nem olvad minden csaj köré, ja bocsi, minden csaj köré olvad. Akkor már nincs is kérdés. Daemon szuper.
Na jó túl elfogult vagyok. Biztos vannak hibái is, ha nagyon megerőltetem magam. Nem mondom, hogy az egész könyv az első rész ismétlése, de azért lehetett volna több olyan jelenet, ahol teljesen új események zajlanak. Bár így is kaptunk jó néhány olyan részt, ami új volt és ezek azért teljesen más nézőpontot alakítottak ki. A Thompson testvérekből is sokkal többet, kaptunk, mint az Obszidiánban, ami nekem annyira nem jött be, nem kedvelem őket túlzottan, de beleláthattunk mennyire összetartó a két család. 

Katyt így külső szemmel figyelve is nagyon bírom, hihetetlen mennyire talpraesett egy csaj és mennyire ott pattognak azok a szikrák közte és Daemon között már az elejétől kezdve.
Több a harcjelenet is benne, mert ugye itt Katy még nem sokat harcol, de Daemon annál többet.
Az meg, hogy Daemon egyfolytában cicának hívja még mindig kiveri a cukiságfaktort.

Remélem minden egyes könyvet megkapunk Daemon szemszögéből is, mert nem tudom kifejezni, mennyire, de mennyire imádom ezeket a könyveket.