2014. augusztus 23., szombat

Top 5 könyv női karaktereim

Sziasztok!

Ismét egy játékkal jelentkezem, amire a meghívást pár napja kaptam, de sajnos, csak most volt időm megírni. A meghívást Kármen B–től kaptam, aki egyébként ezt a gyönyörű fejlécet is készítette. Ha már itt tartunk, megragadom az alkalmat, hogy itt is megköszönjem neki. Nagyon szép lett, én imádom, remélem más is így van vele, szóval köszönöm. A játék szabálya pedig az, hogy írjuk le a Top 5 film/könyv női karakterünket! Én a könyves karakterek közül fogok majd választani. Nehéz lesz 5 kedvencet választani, mert nem vagyok nagy női főhős rajongó. A sorrend nem számít, mert azt a kevés kedvencem nem rangsorolom.

Következik az én kis listám:

1.Kendare Blake:Vérbe öltözött Anna:
 Annát nagyon szeretem, mert ő nem az a tipikus hősnő. Nem a legjobb oldalával találkozunk előszőr, de ahogy megismerjük, rájöhetünk, hogy milyen is ő. Nem egy gonosz vérengző szellem, mint ahogy mutatja magát, ő is csak áldozat. Ezen kívül még az is az újdonság varázsa volt, hogy nem emberlányként ismerhetjük meg, már szellem, amikor találkozunk vele.


2. Jennifer L. Armentrout: Obszidián
Katy egy erős, bátor és határozott lány. Mindig vissza tud szólni Daemon oltásaira, nem riad vissza a szócsatáktól. Ha valami éles helyzet van nem csak áll tátott szájjal és nézi, ahogy a barátait lemészárolják, hanem kész cselekedni és megvédeni azokat. Okos és imádja a könyveket, ami miatt szerintem minden könyvmoly egy kicsivel jobban kedveli.


3. Jus Accardo: Touch – Érintés
Deznee Cross egy nagyon laza csaj. Vagány stílussal és hatalmas kreativitással megáldva. Tetszik a stílusa, a viselkedése és a humora. Tetszett, hogy olyan nyitottan állt Kale-hez is és megvédte, ha kellett. A könyves világban egész egyedi az ő karaktere számomra és talán ez tetszik annyira benne.


 4. Veronica Roth: A beavatott
Tris sok mindenen megy keresztül már az első könyvben is, de ő nem adja fel önmagát. Harcol a rendszer ellen és nem engedi, hogy megtörjék az akaratát. Ahány nehézségen kell átküzdenie magát, egy átlagos ember már a felénél feladta volna a küzdelmet, de ő nem. Kitart a választása mellett és megvédi, amit szeret, és amiben hisz. Nem hiába választotta a bátrakat.


5. Richelle Mead- Vámpírakadémia
Rose egy igazi harcos. Nem mindig tudja visszafogni magát és néha előtörnek az ősi ösztönei. Talán a legkeményebb lány a most felsoroltak közül. De a keménysége ellenére is kitart a legjobb barátja mellet. Támogatja és megvédi.

2014. augusztus 19., kedd

Fayelinn szülinapi blogjátékára!


Sziasztok!

Fayelinn szülinapi játéka, az utolsó állomásához érkezett. Mivel én is minden nap játszottam, nem volt kérdés, hogy a bónusz részt is megjátszom. Az egész játékot nagyon élveztem főleg a 3. szakaszt, mert ott igazán elememben voltam.
Ha szeretnétek, még ti is tudtok játszani, de már csak holnap délig küldhetitek a leveleket Fayelinnek. Ezen a címen megnézhetitek a feladatokat és megtaláltok minden fontos infót http://fayelinn.blogspot.hu/ .
Hát akkor nézzük én milyen megfejtésre jutottam.

Feladat:
1) Válaszd ki az 5 kedvenc könyvedet.
2) Írd fel a címüket egy cetlire és dobd bele valamibe (tálba vagy kalapba), amiből majd ki tudod húzni, melyik kérdéshez melyik könyv tartozik (1 könyvhöz 2 kérdés tartozik, a kérdéseket cserélgetni nem szabad, szigorúan sorban kell haladni).
3) Húzz ki egy cetlit, és az azon szereplő könyvet üsd fel egy random oldalon, majd válaszold meg az első kérdést, úgy, hogy azt a nevet írod be, amit a felütött oldalon először látsz.
4) Üsd fel újra az előző könyvet, majd ismételd meg a folyamatot a második kérdéssel.
5) Húzz új cetlit és menj tovább a 3. és 4. kérdésre és így tovább.

A kiválasztott könyveim


Húzás alapján:
1-2. Becca Fitzpatrick- Csitt csitt
3-4. Simone Elkeles- A vonzás szabályai
5-6. J. L. Armentrout- Obszidián
7-8. Sophie Jordan- Tűzláng
9-10. Kendare Blake- A rémálmok lánya

Kérdések
1.Az első ember, aki meghal: Vee (Nem annyira kedveltem, nem fogom megsiratni)
 2. A személy, akit elgáncsolsz, hogy elmenekülj a zombik elől: Nora (Néha nagyon idegesítő tud lenni, de azért nem szívesen öletném meg)
 3. Az első személy, aki zombivá változik: Kiara (Kedvelem őt, de legalább utána Carlos szabad préda lesz)
4. A személy, aki TÉGED gáncsol el, hogy elmeneküljön a zombik elől: Carlos (Na hát belőle ezt simán kinézem, de azért bármikor megtudnám bocsájtani neki)
5. A csapat idiótája: Dee (Őt mindig is kedveltem, nem hiszem, hogy idióta lenne)
6. A csapat agya: Daemon (Hát vannak jó tervei, de elég sokszor rögtönözi a terveit. Bár ha benne van a csapatban az ember úgysem azzal fog törődni, hogy milyen státuszt tölt be.)
 7. A csapat orvosa: Cassiann (Őt a könyvben sem tudom hova tenni, így nem bíznám rá azért az életem)
8. A fegyverszakértő: Will (Benne bízok annyira, hogy engedjem kiválasztani a fegyvereinket, gondolom a vadászat miatt van egy kis rutinja)
9. A harcos: Cas (Hát… lehet, nem fogok annyira félni, ha ő lesz a harcosunk)
10. A csapatkapitány: Riika néni (Hát nem tudom, mennyi esélyünk lesz, ha már alapból egy hulla vezet minket, de hátha nagyobb esélyünk  lesz a zombik ellen egy szellem vezetésével)

Hát nem tudom, mennyi ideig húznánk ki, de legalább egy pár jó pasival lennék összezárva és persze Dee mindig szóval tartaná a csapatot.

A játékról bővebben: http://fayelinn.blogspot.hu/2014/08/szulinapi-blog-bonusz-zombi.html

2014. augusztus 17., vasárnap

Richelle Mead: Vámpírakadémia


Richelle Mead: Vámpírakadémia

Fülszöveg:

Lissa Dragomirt és Rose Hathawayt két év bujkálás után elfogják és visszazsuppolják a Montana erdőségeinek mélyén megbúvó Szent Vlagyimir Akadémia vaskapui mögé. A vámpíriskola a mora uralkodói családok és dampyr testőreik számára szolgál oktatóhelyül. Lissa a vérre – viszonylag konszolidáltan – szomjazó mora vámpírok egyik nagytiszteletű családjának egyetlen leszármazottja és túlélője. Rose, aki életét tette fel legjobb barátnője védelmezésére, a dampyr testőrtanoncok sorát erősíti. A vaskapukon kívül a vérszomjas, élőhalott vámpírok, a strigák lesik az alkalmat, hogy elvegyék életüket, és magukhoz hasonlóvá tegyék őket. De a kapukon belül sem veszélytelen az életük: Lissa különleges mágikus képességei legalább annyira megkeserítik a mindennapjaikat, mint a mindkettőjüket megkísértő tiltott szerelem.

Borítóról:

 Mivel az én példányom két borítóval rendelkezik, gondoltam írok mind a két borítóról külön-külön.
Kezdem a védőborítóval, mivel azt láthatjuk először, ha a kezünkbe vesszük a könyvet. Nagyon nem tetszik. Semmitmondó és unalmas, a színei pedig bénák. Rose kezében az az ezüst karó nagyon nem kellene, mivel a könyvben még a közelében sincs ezüst karó. Ez a ronda rózsaszín cím, annyira elüt és rontja az összhatást, hogy az leírhatatlan. A szereplőknek se ez lehet életük képe, Lissa úgy néz ki, mintha nem is lenne foga. Rose és Lissa mögött felszálló rózsaszín füst kinézetébe pedig inkább bele se mennék. Az egyetlen, ami tetszik az a háttérben nagyon halványan látszó Szent Vlagyimir Akadémia, ám ebből sokat nem látunk.
Az eredeti borító sem egy nagy szám, de ez már mérföldekkel az előző előtt áll. Az Akadémia itt is látszik, bár itt is csak alig. De szerencsére ezen a borítón nincs indokolatlan rózsaszín köd. A cím fölötti VA rövidítés sokkal szebb. Különleges betűtípust kapott és piros színt, hogy kiemelkedjen a sötét háttérből. A borítón szerepel az is, hogy ez a sorozat hányadik része, ami nagyon hasznos, mert egy sok részes sorozatnál így könnyebb számon tartani, hogy melyiket is kell megvenni vagy épp olvasni.


Könyv:
 
Ismét egy olyan könyvet sikerült megkaparintanom, amit először filmen láttam. A film változatot mindenki nagyon szidta és lehúzta, ennek ellenére nekem igazából tetszett. Volt benne egy-két rész, ami nem volt túl tiszta, de ahogy olvastam a könyvet választ kaptam, azokra a kérdésekre is. De mivel most a könyv a lényeg, próbálok inkább arról írni.
A könyv elején még nagy nehézséget okozott, hogy a fajok új megnevezést kaptak. A történetben szereplő vámpírok, itt moraként szerepelnek. Aki félig vámpír csak, ők a dampyrok. Az ellenséget pedig strigáknak nevezzük. A két főszereplőnk tehát, egy mora, Lissa és egy dampyr, Rose. A morák nagyban hasonlítanak az emberekre, azt leszámítva, hogy vért isznak és különleges képességekkel rendelkeznek. Minden mora szakosodik, van, aki a tűzhöz ért, van, aki a vízhez vagy a földhöz. Nagyon ritkán előfordul, hogy valaki ért a gyógyításhoz is. A dampyrok sem halhatatlanok, de ők már erősebbek és gyorsabbak, mint a morák. Ám ők nem értenek a varázsláshoz. A dampyrok feladata a morák védelme, főleg a strigák ellen. A strigák hasonlítanak leginkább az általunk ismert vámpírokhoz. Vért szívnak és ölnek, előszeretettel vadásznak morákra is.
Lissa és Rose megszöknek az iskolából, de örökké nem tudnak bujkálni, így hát 2 év után visszakerülnek a Szent Vlagyimir Akadémiára, ahol a morák és a dampyrok tanulnak. Az eltelt idő alatt nagy lemaradást halmoztak fel, amit az első hónapokban igyekeznek bepótolni. A visszatérésük elején, még úgy tűnik, hogy minden rendben megy, és az iskolával foglalkozhatnak, de hamar kiderül, hogy nem ilyen egyszerű a dolog. Furcsa dolgok kezdődnek és Lissa a támadások áldozata lesz. Mivel Rose próbálja megvédeni így egy idő után ő kerül célkeresztbe.
Lissa és Rose kapcsolatát leginkább úgy lehet felfogni, mint a legjobb barátok kapcsolata. Mindent megtesznek a másikért. Bár ez abból is fakad, hogy Rose egy dampyr és Lissa védelmezője szeretne majd lenni. Rose szert tett egy olyan képességre, hogy belelát alkalomadtán Lissa fejébe és mindig értesül az aktuális hangulatáról.
Az Akadémia nagyon hasonlít egy átlagos gimnáziumhoz. Az itt tanulok klikkekre osztódnak. A morák nagyon ügyelnek arra, hogy kivel barátkoznak, aki magas rangú, az nem igen barátkozik alacsony rangúakkal. Ebben az iskolában is van egy elitréteg, akikhez nem csatlakozhat akárki. Szerelem, flörtök és kisebb- nagyobb cicaharcok is gyakran előfordulnak.
A szerelem is előkerül, ebben a könyvben. Ám nem olyan egyszerű, mint ahogy eddig olvashattuk. Lissa beleszeret egy kevésbé népszerű diákba, Rose pedig egy nála idősebb testőrbe.
Rose és Lissa igyekeznek nem felhívni magukra a figyelmet, ám a régi életüket nem tudják maguk mögött hagyni egyik napról a másikra. Lissa gyorsan szerez magának egy ellenséget, bár az okát nem érti. Ez az ellenség, pedig egy alacsonyabb rangú mora, Mia. Egy idő után végül kiderül, hogy Mia miért olyan ellenséges Lissáékkal szemben.
A legnagyobb galibát, azonban az okozta, mikor Lissa kifordult magából és távolodni kezdett Rosetól. Így Lissa védtelenebb volt és bekövetkezhetett a baj. Amire nem lehetett számítani.  A támadások hátterében olyan személy áll, akire senki nem is gondolna. De ha láttad a filmet, mint én, akkor nem lepődsz meg. 
A könyv végén nem éreztem azt, hogy MOST AZONNAL olvasni akarom. Nem azt mondom, hogy nem érdekes és jó, de nem olyan kételyekkel teli a vége. Kicsit kiszámítható.
Helyenként elég morbid a könyv, és néhol becsúszik egy kis káromkodás is, ezért kisgyerekek kezébe nem adnám, de azért nem 18+-os. 15-16 évesek már bátran olvashatják szerintem.

2014. augusztus 1., péntek

Jus Accardo: Touch - Érintés


Jus Accardo - Touch - Érintés

Fülszöveg:

Mikor egy idegen fiú száguld le a patak melletti töltésen, és épp a lába előtt ér földet, a tizenhét éves adrenalinfüggő Deznee Cross úgy dönt, kihasználja a lehetőséget, hogy felbosszantsa apját, ezért hazaviszi a titokzatos, jóképű, jégkék szemű srácot. De valami nem stimmel Kale-lel. Dez cipőjét hordja a zuhany alatt, lenyűgözik az olyan tárgyak, mint egy DVD, vagy egy váza, és mintha attól tartana, hogy a lány egy érintésétől elporladna. De egyszer csak megjelenik Dez apja, fegyverrel a kezében, és jóval többet tud Kale-ről, mint kellene. Dez rájön, hogy sokkal több van a fiúban – és az apja „ügyvédi irodája” is más – mint az elsőre látszott. Kale a Denazen részvénytársaság rabja volt – egy szervezeté, amely összegyűjtötte a „különleges” gyerekeket, akiket csak a Hatosnak neveznek, hogy fegyverként használja őket, egy egész életen át. Á, igen, és az érintése? Az halálos. Dez és Kale mindenre elszántan csatlakozik a Hatoshoz, hogy legyőzzék a Denazent, mielőtt azok kapják el őket és Dez apja rájön a legnagyobb titokra. A titokra, melyet Dez egész életében meg akart óvni. A titokra, melyért Kale ölne, hogy megóvja.

Borítóról:

 Nem vagyok nagy rajongója a barna színnek, de ehhez a könyvhöz, kifejezetten illik. A borítón szereplő pasi nem olyan rossz, de én nem így képzeltem el Kalet, a szemei viszont pontosan olyanok, mint ahogy a könyvben olvashatjuk.  A háttérben az a fa nagyon illik a borítóra is és a történethez is passzol. Dez és Kale első találkozását juttatja eszembe.  A cím nagyon jól el lett találva. Jól megy a borító többi részéhez is és a betűtípus is tetszik.

Könyv:

A történet elején megismerjük a főhősnőt,  Deznee Crosst, aki egy nagyon vad és bulizós csaj. Minden hülyeségben benne van. Megismerkedünk a családjával. Az unokatestvérével nagyon jó viszonya van, ami nagyon tetszett, (mivel én is nagyon jóban vagyok az unokatestvéreimmel). Az apjával már nem ilyen jó a kapcsolata. Mindig ellenkezik vele és az életét az apja felbosszantásának szenteli. Erre a legjobb mód ugyebár, ha hazavisz egy ismeretlen fiút. 
Ez az ismeretlen fiú, pedig nem más lesz, mint a nagyon dögös Kale, akiről Dez semmit sem tud, azon kívül, hogy furcsán viselkedik. Így derül fény, az apja piszkos kis titkára. {SPOILER!} Lehet, hogy Dez egy nagyon kemény csaj, de azt kizártnak tartom, hogy legyen bárki bármilyen tökös, elmenjen egy olyan pasival, aki pár perce meg akarta ölni. {SPOILER VÉGE!} Menekülés során is bebizonyosodik, hogy Dez egy kemény csaj, aki odaüt, ha kell. {SPOILER!} Van egy rész, mikor harcra kerül a sor (nem csak egy ilyen rész van) és Dez egy serpenyővel kezd neki a harcnak. Hát én ott felnyerítettem. Mi ez az új mánia, hogy serpenyővel verik le az ellenséget? A Csontváros filmben is megjelent ez a cselekmény. {SPOILER VÉGE!} Dez és Kale nagyon aranyos párost alkotnak, habár nem egy pár. Kale nagyon édes, ahogy minden új neki és mindenre rácsodálkozik. Olyan, mint egy kisgyerek, akinek még minden új. Bár ha egy kicsit belegondolok, nagyon szomorú, hogy ennyi idősen kell ilyen dolgokat megtapasztalnia. A Denazen egy borzalmas hely, ahol robotokat csinálnak a különleges képességekkel rendelkező gyerekekből.
Azért Dez élete se egy álom. Csonka családban él, egyedül az apjával, aki nem is törődik vele. Egy kis szerelmi háromszöget is kapunk, ami egy kicsit más, mint az eddigi olvasmányaimban, ugyanis itt nem két új szerelem kerül szembe, hanem egy új és egy régi fiú küzd a lány kegyeiért.  Dez és Kale között néha úgy izzott a levegő, hogy féltem lángra kap a kezemben a könyv.
A könyvben nagyon sok mellékszereplő van, ami nagyban megnehezíti az olvasást. Sok szereplőt kell észben tartani és nem elég, hogy ez sok névvel jár, de a Hatosokhoz még egy képesség is társul, amit nem árt megjegyezni. Ami még furcsa volt nekem, hogy a mellékszereplők, nem átlagos szereppel bírnak. Sokuknak fontos szerepe van a történésekben.
Deznek a menekülés során olyan tervek pattannak ki a fejéből, hogy én tátott szájjal néztem. Annyi kreativitás és élet szorult ebbe a lányba, hogy az hihetetlen. Nem szoktam a női főszereplőket különösen szeretni, de őt egyszerűen imádtam. Voltak botlásai igaz, de annyira eleven és pörgős, hogy nem lehetett nem szeretni.
Ahogy közeledik a befejezés, egyre durvább és nagyobb csavarokkal találkozhatunk. A barátból könnyen ellenség lehet vagy az ellenségből barát. Nem lehet tudni, hogy ki kivel, van igazából, csak amikor már túl késő.
A befejezés után a könyvben találhatunk 2 fejezetet, ami Kale szemszögéből mutatja a dolgokat, ami valami fantasztikus ötlet. Más könyvekben is láttam már ilyet és mindben imádtam. Annyira jó egy kicsit máshonnan is megközelíteni az eseményeket.