John Green: Csillagainkban a hiba
Fülszöveg:
„A csillagainkban a hiba” – John Green eddigi legambiciózusabb és legfájdalmasabb, mélyenszántó, vakmerő, pimasz és kíméletlen műve, lélegzetelállító felfedezőút az élet és a szerelem kacagtató, vérpezsdítő és tragikus birodalmában.
Borítóról:
Próbálom mindig az eredeti borítóval
megszerezni a megfilmesített könyveket, mert nekem azok általában
jobban tetszenek, így hát most is ez volt a helyzet. Ám amikor
elkezdtem keresgélni a boltokban rá kellett jönnöm, hogy már nem
igazán lehet kapni az eredeti borítóval, de szerencsére találtam
egy szép, új állapotú használt könyvet, aminek eredeti volt a
borítója. Az eredeti borítót pedig egyenesen imádom. A színe
nagyon szép és a csillagokat is imádom. Bár nem sok dolog
szerepel rajta, szerintem illik a könyv hangulatához. Fekete-fehér
és kék keveredése, nagyon minimális díszítéssel. Egyszerű, de
nagyszerű. Nagyon szeretem ezt a borítót.
Könyv:
Ismét csak sikerült előbb látni a
filmet, mint a könyvet olvasni, de mind a két változat tetszett
nekem. Néhol túl nagyokat ugrottunk az
időben, hogy igazán beleélhessem magam, de az alaptörténet
nagyon szép és eredeti ötlet. A nagy ugrások alkalmat adtak arra
is, hogy el tudjuk képzelni, ez a betegség milyen alattomos és
milyen hirtelen tönkre tehet valami szépet. Betekintésünk nyílt
egy beteg tini fejébe és szerelmi életébe, ami nem is olyan más,
mint az egészségesek románcai.
Meglátja a fiút, beleszeret és elkezdenek járni. Randizgatnak, romantikáznak, de a legszebb részeket is el tudja rontani a betegség. Ahogy olvastam, mindig rá kellett jönnöm, hogy ez nem is annyira hihetetlen és bárkivel megtörténhet. Hirtelen én is találhatnám magam ebben a helyzetben.A könyv rámutat arra, hogy az élet bizony nem olyan hosszú, mint kellene és nem is éppen igazságos. Nem egy vidám tündérmese, de azért nem olyan a hangulata, hogy az elejétől a végéig sírva olvassa az ember. Olyan humoros jelenetek is vannak benne, hogy, ha az ember egy kis humorérzékkel is rendelkezik, hangossan fel-fel nevet olvasás közben.
Meglátja a fiút, beleszeret és elkezdenek járni. Randizgatnak, romantikáznak, de a legszebb részeket is el tudja rontani a betegség. Ahogy olvastam, mindig rá kellett jönnöm, hogy ez nem is annyira hihetetlen és bárkivel megtörténhet. Hirtelen én is találhatnám magam ebben a helyzetben.A könyv rámutat arra, hogy az élet bizony nem olyan hosszú, mint kellene és nem is éppen igazságos. Nem egy vidám tündérmese, de azért nem olyan a hangulata, hogy az elejétől a végéig sírva olvassa az ember. Olyan humoros jelenetek is vannak benne, hogy, ha az ember egy kis humorérzékkel is rendelkezik, hangossan fel-fel nevet olvasás közben.
Átértékeli
egy kicsit az ember az életét, hogy biztos azok- e a legfontosabb
dolgok, amiket mi annak gondolunk.
Ez kivételesen egy olyan könyv volt, amiben minden főszereplőt meg tudtam szeretni, ám a történetben szereplő író nagyon nem volt szimpatikus, bár ő kétlem, hogy bárki számára az lett volna.
Hazel egy egyszerű tinilány, aki egy kicsit zárkózott és nincs túl sok barátja, ja és rákos. Gus pedig egy pimasz, vicces, helyes kosaras fiú, na és persze ő is rákos. A közös pontjuk miatt találkoznak egy rákos betegeknek szoló támaszcsoportban, ahova Gus a barátját kiséri el. A vonzalom gyorsan felüti a fejét és hamar egymásba is szeretnek, bár Hazel próbál küzdeni ellene, mert nem akar sok embernek fájdalmat okozni, a betegsége miatt. Ám ez a taktika gyorsan elszáll, mert hát ki is tudna ellenállni Gusnak.
Attól, hogy mind a ketten betegek, nem csak a betegségüket ismerhetjük meg, ők próbálják egyszerűen magukat adni és nem mindig a rákra helyezni a hangsúlyt. Persze senki nem tudja elfelejteni az olvasók és a szereplők között sem, hogy betegek, de nem találjuk meg minden mondatban azt, hogy ,,Jaj, de rossz nekünk, betegek vagyunk és meg fogunk halni." A rák ellenére próbálnak egyszerű és hétköznapi életet élni.
A könyv végén olyan fordulattal találjuk szemben magunkat, amire nem igazán lehet számítani (ha csak nem láttad te is előbb a filmet).
Mindenkinek nagyon tudom ajánlani ezt a könyvet, mert attól, hogy két tiniről szól még hatalmas mondanivalója van. Aki nem szereti a drámai történeteket, még az is fusson neki, mert én se szeretem, de ez a könyv egyszerűen magával ragadott és nehezen tudtam csak letenni.
Ez kivételesen egy olyan könyv volt, amiben minden főszereplőt meg tudtam szeretni, ám a történetben szereplő író nagyon nem volt szimpatikus, bár ő kétlem, hogy bárki számára az lett volna.
Hazel egy egyszerű tinilány, aki egy kicsit zárkózott és nincs túl sok barátja, ja és rákos. Gus pedig egy pimasz, vicces, helyes kosaras fiú, na és persze ő is rákos. A közös pontjuk miatt találkoznak egy rákos betegeknek szoló támaszcsoportban, ahova Gus a barátját kiséri el. A vonzalom gyorsan felüti a fejét és hamar egymásba is szeretnek, bár Hazel próbál küzdeni ellene, mert nem akar sok embernek fájdalmat okozni, a betegsége miatt. Ám ez a taktika gyorsan elszáll, mert hát ki is tudna ellenállni Gusnak.
Attól, hogy mind a ketten betegek, nem csak a betegségüket ismerhetjük meg, ők próbálják egyszerűen magukat adni és nem mindig a rákra helyezni a hangsúlyt. Persze senki nem tudja elfelejteni az olvasók és a szereplők között sem, hogy betegek, de nem találjuk meg minden mondatban azt, hogy ,,Jaj, de rossz nekünk, betegek vagyunk és meg fogunk halni." A rák ellenére próbálnak egyszerű és hétköznapi életet élni.
A könyv végén olyan fordulattal találjuk szemben magunkat, amire nem igazán lehet számítani (ha csak nem láttad te is előbb a filmet).
Mindenkinek nagyon tudom ajánlani ezt a könyvet, mert attól, hogy két tiniről szól még hatalmas mondanivalója van. Aki nem szereti a drámai történeteket, még az is fusson neki, mert én se szeretem, de ez a könyv egyszerűen magával ragadott és nehezen tudtam csak letenni.
